napi evangelium






Napi evangélium


2014. szeptember 14. – Évközi 24. vasárnap, Szent Kereszt felmagasztalása

Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia, aki a mennyben van. Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ.

Jn 3,13-17


Elmélkedés:

A kereszt megtalál
A mai ember sokszor tűnik a cselekvés és az állandó tevékenykedés megszállottjának. Sok esetben igaz ez az egyházi életre is. A tervezés, a gondos előkészítés és a megvalósítás valóban fontos és elengedhetetlen. De valóban ez viszi előbbre Egyházunk életét? Ha igennel válaszolnánk erre, akkor az emberi tevékenységet nagyobbra értékelnénk, mint Isten művét.
Fel kell fedeznünk, hogy a keresztény ember és az egész Egyház sorsát Krisztus szenvedése és keresztje határozza meg, s mindazoknak a benne hívőknek a szenvedése, akik az ő keresztjéből merítettek erőt a megpróbáltatások elviseléséhez. Bármilyen programot vagy tervet készítünk, mindennek Krisztus keresztjéből kell kiindulnia, s ehhez kell csatlakoznia a mi áldozatvállalásainknak. Jézus keresztútja azt mutatja, hogy az elesésekből fel lehet állni, s tovább lehet haladni. Nem elegendő számunkra, ha például a nagyböjti időben évente egyszer átelmélkedjük Jézus szenvedésének útját, hanem minden nap fel kell vennünk életünk keresztjét, hogy utunkat végigjárva eljuthassunk a feltámadásra.
Ma, Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén Isten üdvözítő tervéről és annak megvalósulásáról olvashattunk az evangéliumban. Ezek szerint „Isten azért küldte el Fiát a világba, hogy általa üdvözüljön a világ.” Krisztus keresztjében felismerni az üdvösség eszközét és csak a megfeszített Jézus Krisztusról tudni, ez jelenti Szent Pál apostol számára az igazi bölcsességet, s ez útmutatás lehet minden kereszténynek. Ezt az igazi bölcsességet szeretnénk mindannyian elsajátítani, amikor a mi Urunk keresztjére tekintünk, s valahányszor előtte imádkozunk. Sok titkot rejt e kereszt, de a Megfeszítettet szemlélve megérthetjük, hogy számunkra is csak a szenvedésen és a halálon át vezet út az örökkévalóságba.
Időnként a kereszt útjában van valakinek. Olvasom a hírt, hogy Franciaországban egy ápolónővér okozott országos riadalmat azzal, hogy nyakláncán egy kis kereszt függött. Mit keres egy kórházban kereszt? Más alkalommal egy tanár nehezményezte, hogy kereszt függ annak a teremnek a falán, ahol a tanulók érettségi vizsgát tesznek. Mit keres egy iskolában kereszt? Valószínűleg nem az ellenzők szemét bántja, hanem a lelkiismeretüket. Nehezükre esik a keresztre nézni, mert akkor önmagukba kellene nézniük. Mert Krisztus keresztje már csak ilyen: önmagával szembesíti az embert. Előtte elnémul, aki máskor a maga emberi bölcsességét hirdeti. Előtte kicsinek érzi magát az is, aki földi hatalommal rendelkezik.
Szent Pál apostol arról írt egykor, hogy egyeseknek botrány, másoknak ostobaság a kereszt, a hívőknek viszont Isten ereje és bölcsessége (vö. 1Kor 13,24). Titokzatos erő rejlik benne, mert Isten Fia hordozta, őt feszítették rá, és ő halt meg hozzá szegezve. Ez Krisztus keresztjének titka.
A hitetlen világ évezredek óta birkózik a kereszttel. A hitetlen ember küzd a kereszttel. Nem akarja látni sehol. Nem akarja hordozni soha. Nem akarja elfogadni. A keresztet elfogadni csak a szeretet képes. Mert Krisztus is szeretetből fogadta el. A kereszt megtalál minket. Le lehet vetetni egy keresztet az iskolák és kórházak faláról. El lehet távolíttatni a nyakláncokról. De a kereszt mégis megtalál minden embert.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Istenem! Szenvedésed és kereszthalálod szemlélése annak megvallására ösztönöz, hogy te vagy az Úr, az Atya engedelmes Fia, te vagy a Megváltóm. Halálod nem volt értelmetlen, hanem meghozta minden ember számára az üdvösséget. Haláloddal tökéletes módon megvalósult az Atya üdvözítő szándéka. Taníts engem a kereszthordozásra!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: