napi evangelium






Napi evangélium


2014. szeptember 9. – Kedd

Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt.
Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából, Jeruzsálemből, Tirusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.

Lk 6,12-19


Elmélkedés:

A mai evangéliumi szakasz első része az apostolok nevének felsorolását tartalmazza. Mielőtt Jézus kiválasztja tanítványai közül azt a tizenkettőt, akik apostolai lesznek, egész éjszaka imádkozik az Atyához. Ez a mozzanat arra utal, hogy a kiválasztás az Atyától származik, aki nélkül a Fiú nem tesz semmit. Az apostolok kiválasztásával Jézus egy olyan kisebb közösséget hoz létre, amelynek tagjai a legszorosabb kapcsolatban vannak vele. Ők lesznek legjobb barátai, akik mindig vele vannak, s akik az ő küldötteiként majd elindulnak, hogy őt képviselve folytassák művét.
Az apostolok száma azt jelzi, hogy a tizenkét törzsből álló ószövetségi nép helyébe Jézus létrehozza az újszövetség népét. Az apostoloknak az lesz a küldetése, hogy ennek az új népnek, az Egyház közösségének első vezetői legyenek.
Az evangélium második része arról szól, hogy mindenki érinteni akarja Jézust, mindenki kapcsolatba szeretne kerülni vele és hallgatni akarják őt. Isten értékes ajándéka az, hogy meghív minket és mi is kiválasztottak vagyunk. Szívesen hallgatom-e őt, s tanítása szerint élek-e?
Ha nem is ugyanabban az értelemben, mint az apostolok kiválasztása, de minket is meghív Jézus, hogy a barátai legyünk. Mindannyiunkat küld, hogy tanúságot tegyünk róla. Az apostoli alapokon nyugvó Egyház tagjaként én is Krisztus közösségéhez tartozom, küldött vagyok.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Neked, aki az élet Atyja, kezdet nélküli forrás, a legfőbb jó és örök világosság vagy, a Fiúval és a Szentlélekkel együtt legyen tisztelet és dicsőség, dicséret és hála mindörökkön örökké!
Szent II. János Pál pápa
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: