napi evangelium






Napi evangélium


2014. augusztus 31. – Évközi 22. vasárnap

Abban az időben Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de a harmadik napon feltámad a halálból. Erre Péter félrevonta őt, és óva intette: „Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!” Mire ő Péterhez fordult: „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az emberekére!”
Azután így szólt tanítványaihoz: „Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen. Mert mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énértem elveszíti életét, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért? Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint.”

Mt 16,21-27


Elmélkedés:

Egy lepke elrepül
Gyerekekkel kirándulok. Miközben ők a mezőn virágokat gyűjtenek, hogy díszítés kerüljön a szabadtéri mise alkalmi oltárára, én leülök pihenni. Egyszer csak a térdemre száll egy színes szárnyú pillangó. Talán azt gondolja, hogy ha én jó helyet találok a pihenéshez, ő talál még jobbat. Szárnyait kiterjeszti, a nap felé fordítja, így könnyen megfigyelhetem szépségét. Hamarosan egy kisfiú közeledik. Amikor észreveszi a velem barátkozó lepkét, lépteit lelassítva, óvatosan teszi meg az utolsó métert. De mégsem elég óvatos, fejének árnyéka a lepkére esik, s az pár pillanat múlva tovarepül. Lám, egy kis árnyék elég ahhoz, hogy a pillangó elszálljon. „Mi kell ahhoz, hogy repüljön?” – kérdezem a fiút. „Szárny kell hozzá, – feleli ő – ha lenne szárnyunk, mi is tudnánk repülni, mint a madarak.” A fiú továbbmegy, talán másik lepkét keres, s nekem közben eszembe jut Paul Claudel francia költő, aki egy művében arról ír, hogy egy kicsiny pillangó felreppenéséhez szükség van az egész hatalmas égboltra. Én első pillanatban az árnyékra gondoltam, a fiú a szárnyakat emlegette, a költő pedig az égboltot. Most akkor miért is repült fel a lepke?
Mi szükséges a boldogsághoz? Mi kell ahhoz, hogy az ember boldog legyen? Mi kell ahhoz, hogy megtaláljam a boldogságot? A felreppenő pillangó példája arra tanít, hogy érdemes más-más szempontból megnézni a kérdést. Arra figyelmeztet, hogy nem érdemes földi csecsebecséket sorolnunk, mintha ezektől függne boldogságunk, hanem nagyobb távlatba kell helyeznünk a kérdést. A világtörténelem során a Jézust megelőző és az őt követő időkben számos művész, gondolkodó, író, költő vagy híresség igyekezett már megfogalmazni az emberi boldogság titkát, de kétségtelen, hogy Jézus mondásai, amelyeket a hegyi beszédben mond (vö. Mt 5,1-12), egészen új távlatba helyezik a boldogság-kérdést. Tény, hogy a Jézus által ajánlott utak, lehetőségek kissé furcsák számunkra, mert eddig másképpen képzeltük boldogságunkat, a Krisztus-követést, a kereszthordozást.
A mai evangéliumban ezt mondja Jézus: „Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen” (Mt 16,24). Jézust követni a boldogság útja számunkra. Jó volna nem morfondírozni tovább azon, hogy egy fizetésemelés vagy egy áruházi akció jelent-e nagyobb boldogságot. Jó volna mértékletességet tanúsítani és szerényebbre fogni vágyainkat. Jó volna bepillantanunk a mennyek országát megtalálók szegényes otthonába. Jó volna megízlelnünk a vigasztalást meglelők könnycseppjeit. Jó volna birtokolni a szelídek még négyzetcentiméterekben sem mérhető örökségét. Jó volna, ha életünkben legalább egyszer jóllakhatnánk az igazsággal. Jó volna az isteni irgalmasságban bízva tiszta szívből megbocsátani az ellenünk vétkezőknek. Jó volna, ha Istent meglátó tiszta szív dobbanna keblünkben. Jó volna, ha ránk találna az Isten gyermekeinek járó békesség. Jó volna üldözöttnek, menekültnek, kitaszítottnak, jogtalanul megvádoltnak lenni. Jó volna boldognak lenni. Jó volna boldognak lenni úgy, ahogyan Isten adja a boldogságot. Nem ígéri, hanem adja. Mert Isten sok mindent ígér nekünk, százannyit mindenért, amit érte elhagyunk, s ráadásként ígéri az örök életet. De a boldogságot ő nem ígéri, hanem adja. Már most adja, a földi életben.
Szóval, gondolkozz el azon, hogy mi kell a pillangó repüléséhez, s közben talán rájössz, hogy mi kell a boldogsághoz! Azon pedig ne gondolkozz, hogy mit jelent Krisztus követése, hanem csak egyszerűen tedd meg vele, Krisztussal az első lépést! A többi már menni fog.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus, készséges szívvel hallgatjuk szavadat, amellyel követésedre hívsz minket. Nem akarunk süketként viselkedni, mint akik nem hallják, nem értik szavadat. Keressük saját boldogságunkat és mások életét is boldogabbá szeretnénk tenni. Add, hogy szavadban felismerjük az örök életre vezető igazságot! Erősíts minket, hogy mindig veled éljünk, veled járjuk életünk zarándokútját, s végül megérkezzünk az Atya örök országába.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: