napi evangelium






Napi evangélium


2014. július 30. – Szerda

Jézus egyszer ezt a két példabeszédet mondta tanítványainak: Hasonló a mennyek országa a földbe rejtett kincshez. Ha valaki megtalálja, újra elrejti azt, majd örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt a földet. Hasonló a mennyek országa a kereskedő emberhez, aki igazgyöngyöt keres. Amikor aztán egy nagyon értékes igazgyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt.

Mt 13,44-46


Elmélkedés:

A földműves által megtalált kincsről és a kereskedő által talált gyöngyről szóló iker-példabeszéd az Isten országával kapcsolatban két fontos dologra hívja fel figyelmünket. Elsőként arra, hogy milyen nagy érték az Isten országa. Mennyire értékes számunkra az, hogy Jézus elhozta ennek az isteni uralomnak az örömhírét, s ez az uralom a mi életünkben is megvalósul. Másrészt kiderül e hasonlatokból, hogy az Isten országa cselekvésre ösztönöz minket, azaz arra, hogy mindent tegyünk meg azért, hogy bennünk is megvalósuljon és növekedjen. Soha ne gondoljuk azt, hogy ez a határtalan értékű kincs nem lehet a miénk. Ha fáradozunk megszerzéséért, a miénk lehet.
Vallásosságunkban, Istennel való kapcsolatunkban felül kell emelkednünk a felszínességen és el kell jutnunk arra a szintre, amikor megvalljuk: legnagyobb lelki kincsünk az, hogy rátaláltunk Krisztusra, aki az üdvösséget adja. Ezért a kincsért valóban érdemes minden evilági dologról lemondani, s mindent odaadni azért, hogy a miénk lehessen. Az isteni és az emberi törekvésnek találkoznia kell, azaz nem csupán az ő akarata legyen az üdvösségünk, hanem a mi legfőbb vágyunk is, ami nap mint nap motivál bennünket vallásos életünkben. Az üdvösséget Krisztus engedelmes szenvedése, halála és feltámadása által nyertük el, azért hozzá kell mindhalálig ragaszkodnunk. Ő a mi kincsünk, akit ha egyszer megtaláltunk, hordozzuk szívünkben!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, már rád találtam, mégsem adtam el mindenem, a rossz szokásaim, hibáim, kicsinyességem, melyek gátolnak abban, hogy egészen a tiéd legyek. Ne menj el tőlem, legyél segítségem, győzz bennem a rossz felett, mert nem vágyok másra, csak hogy a fényed uralkodjék bennem. Köszönöm, hogy kincs vagyok a szívedben, segíts, hogy kinccsé váljak mások számára.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: