napi evangelium






Napi evangélium


2013. február 1. – Péntek

Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek:
„Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.”
Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”
Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.

Mk 4,26-34


Elmélkedés:

Az Isten országáról szóló beszédsorozat részeként újabb két hasonlatot olvasunk a mai evangéliumban, amelyek az ország állandóan növekvő, fejlődő jellegét tárják fel. A magvetőről mondott példabeszéd, amelyet korábban olvastunk, azt tanította nekünk, hogy a mi feladatunk, kötelességünk, hogy Jézus tanítását elhintsük a világban. A növekedés már nem nekünk, hanem Istennek köszönhető.
A magot elvető ember nem lát a föld alá. Nem tudja pontosan, hogy mi történik ott a maggal. Csak bizakodik, hogy egyszer majd kikel a növény a földből. Nem mondhatja az, hogy nem vetem el a magot, mert a túl vizes földben hamar megrothad és sosem fog kikelni. Azt sem mondja, hogy nagy a szárazság és nedvesség hiányában úgysem kelne ki a mag. Nem aggódik előre, hogy a vihar és a jégeső elpusztítja a növényt, ezért elvetni sem érdemes a magot. A magvető bízik abban, hogy a természet titokzatos rendje gondoskodik majd a mag kikeléséről.
Az igehirdetők, s azok, akik hitükről tanúságot tesznek, ugyanezzel a bizalommal végzik szolgálatukat. Nem mondhatják, hogy a bűnös környezet úgyis megakadályozza majd a mag kikelését, ezért neki sem fognak a munkának. Igen, lehet, hogy fognak majd jönni rossz szándékúak, akik tűzzel-vassal irtják majd az isteni tanítást másokban, de ez nem mentség azoknak, akiknek feladata a magvetés. Lehet, hogy veszélynek lesz kitéve a tanítás jó magja, de emiatt senki ne veszítse el kedvét! Ha megtettem kötelességemet, nyugodt lelkiismerettel várhatok az eredményre. A növekedést Isten biztosan megadja.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Úr Jézus, aki Palesztina útjain zarándokolva kiválasztottad és meghívtad az apostolokat, és azzal bíztad meg őket, hogy hirdessék az evangéliumot, a híveknek jó pásztorai legyenek, és ünnepeljék az istentiszteletet, add, hogy ma se hiányozzon Egyházadból a sok szent pap, aki mindenkihez elviszi halálod és feltámadásod gyümölcseit. Boldog II. János Pál pápa
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: