napi evangelium






Napi evangélium


2013. január 20. – Évközi 2. vasárnap

Abban az időben: Menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt.
Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk.” Jézus azt felelte: „Mit akarsz tőlem, asszony? Még nem jött el az én órám.” Erre anyja szólt a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jézus szólt a szolgáknak: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.” Odavitték.
Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta, honnan való. A szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták. A násznagy hívatta a vőlegényt, s szemére vetette: „Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.”
Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne.

Jn 2,1-11


Elmélkedés:

Megszületik a hit
A mai evangélium Jézus első csodájáról számol be, amelyet Kána városában egy lakodalmi ünnepség során tett nyilvános működése kezdetén. Abban az időben a lakodalom egy hétig tartott, s bizony nem kis gondot jelenthetett a családoknak, hogy ennyi ideig enni- és innivalóról gondoskodjanak a vendégsereg számára. Könnyen előfordulhatott, hogy közben elfogyott a bor, ami azzal járt, hogy az ünneplést idő előtt abba kellett hagyni. A kánai fiatalok és családjuk számára is nagy szégyen lett volna, ha ilyen előfordul, s a történet szerint éppen ez a veszély fenyegetett. A problémát Mária veszi észre, s ő szól fiának, Jézusnak. A helyzet meglehetősen feszült, bizonyára a vendéglátók is tudtak már a gondról. A drámaiságot tovább fokozza, hogy Jézus látszólag visszautasítja édesanyja kérését, mintha nem az ő dolga volna a helyzet megoldása vagy nem szándékozna segíteni. Mária azonban tudja, hogy nem visszautasításról vagy a segítség megtagadásáról van szó. Ő hisz abban, hogy fia biztosan segíteni fog, ha eljön annak az ideje. Ebben bízva mondja azt a szolgáknak, hogy bármit is kér, tegyék meg. A csoda aztán annak eredményeként történik meg, hogy a szolgák megteszik, amire az Úr utasítja őket. Furcsának tarthatták, hogy vízzel kell megtölteni a kőkorsókat, nem is sejtették, hogy mi fog ebből kijönni, mégis megteszik, amit Jézus kér tőlük. Két dolgon érdemes mindezek kapcsán elgondolkoznunk. Hiszek-e abban, hogy segít nekem Jézus mindazon gondjaim megoldásában, amit elé tárok? Megteszek-e mindent, akár az először furcsának, érthetetlennek tűnő dolgokat is, amit Jézus kér tőlem? E hit és készség nélkül nincs csoda.

A víz borrá változtatásával Jézus megoldja a nehéz helyzetet és biztosítja, hogy tovább folytatódhasson a lakodalom, s ne szakadjon meg a vendégek öröme. Nem feltűnést akar kelteni ezzel, csak egyszerűen segíteni akar és a szégyentől menti meg az újonnan házasultakat. Cselekedetét természetesen az is motiválta, hogy édesanyja közbenjáró kérését teljesítse. Mindemellett Jézus csodájának legfőbb mozgatóereje az volt, hogy kinyilvánítsa isteni hatalmát, erejét, ahogyan ezt Szent János evangélista az elbeszélés egyik végkövetkeztetéseként megfogalmazza: „Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét” (Jn 2,11).

Az evangélista egy másik tanulságot is levon, amely így szól: a csoda láttán „tanítványai hittek benne”(Jn 2,11). A gyógyító csodák esetén mindig megfigyelhetjük, hogy a Jézusban való hit, az ő isteni hatalmában való hit feltétele a csodának. A gyógyulni vágyó betegek vagy kísérőik minden esetben kifejezik Jézusba vetett hitüket. A csodáknak ugyanakkor van egy másik hatása is, tudniillik az, hogy akik azokat látják, hitre ébrednek, megszületik bennük a hit. Ébresszen bennem hitet Jézus isteni dicsőségének megtapasztalása és csodáinak látása!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te a kánai házaspár ünnepén kinyilvánítottad isteni erődet az emberek előtt. Csodát tettél, csodával segítettél a nehéz helyzetben lévőkön. Közelségedet, csendes jelenlétedet csodák igazolják, de azok nélkül is érezhetjük azt, ha hit él a szívünkben. Édesanyád, Szűz Mária közbenjárásával fordulunk hozzád: Mutasd meg nekünk isteni dicsőségedet, hogy kövessünk téged, tanítványaid legyünk és higgyünk benned! Nem kérünk látványos csodát, mert elég nekünk, ha tudjuk, hogy köztünk vagy és segítségedre bármikor számíthatunk.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: