napi evangelium






Napi evangélium


2012. szeptember 5. – Szerda

Kafarnaumi tartózkodása idején Jézus a zsinagógából jövet betért Simon (Péter) házába. Simon anyósa éppen magas lázban szenvedett. Mindjárt szóltak is neki az érdekében. Jézus a beteg fölé hajolt, parancsolt a láznak, és a láz megszűnt. A beteg azonnal fölkelt, és szolgált nekik. Napnyugtakor mindnyájan odavitték Jézushoz a betegeket, akik különféle bajokban szenvedtek. Mindegyikre rátette kezét, és meggyógyította őket. Sokakból gonosz lelkek mentek ki, és ezt kiáltozták: „Te vagy az Isten Fia!” Jézus azonban rájuk parancsolt, és nem engedte, hogy beszéljenek; azok ugyanis tudták, hogy ő a Krisztus. Amikor megvirradt, Jézus kiment egy magányos helyre; a népsokaság pedig keresésére indult, és meg is találta. Tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. Jézus azonban így válaszolt: „Más városoknak is hirdetnem kell Isten országának evangéliumát, mert ez a küldetésem.” Azután folytatta tanítását Galilea zsinagógáiban.

Lk 4,38-44


Elmélkedés:

A küldetését jól ismerő és hűségesen teljesítő Jézussal találkozunk a mai evangéliumban, aki nyilvános működése ideje alatt betegeket gyógyít mindenütt és hirdeti az evangéliumot az embereknek. Bár a vallási vezetők rossz szemmel nézik tevékenységét, az egyszerű nép örömmel fogadja őt. Keresik, hogy betegeikkel csodát tegyen és hallhassák tanítását. S ő fáradhatatlanul mindig továbbindul, hogy egyre többekkel találkozhasson. A nagy nyilvánosság előtt végzett cselekedetek után, most visszavonul egyik első apostolának, Péternek a házába. Jézusnak is szüksége van időnként a pihenésre, s arra is hogy egyedül imádkozzon a mennyei Atyához. De mindig készséges, amikor segíthet az embereken, akik igénylik szolgálatát. Küldetése hozzám is szól. Hogyan fogadom őt?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig Őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak a számára az élet teljessége.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: