napi evangelium






Napi evangélium


2012. július 29. – Évközi 17. vasárnap

Abban az időben: Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival. Közel volt a Húsvét, a zsidók ünnepe.
Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön felé, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert tudta ő, hogy mit fog tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp.
Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi az ennyinek?”
Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is, amennyit csak akartak Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek.
Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.” Mikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.

Jn 6,1-15


Elmélkedés:

Isten bőkezű ajándékozó
A mai napon a kenyerek és a halak csodás megszaporításának történetét olvassuk az evangéliumban. Az esemény külső cselekménye egyszerű: Jézus látja a hatalmas tömeget és táplálékról akar gondoskodni számukra. Az apostolok emberi megoldást keresnek. Fülöp rögtön számolni kezd, hogy mennyi pénzre volna szükség ahhoz, hogy mindenki számára elegendő kenyeret vegyenek, de bizonyára ő is tudja, hogy a pusztaságban sehol sem lehet kenyeret vásárolni. András apostol szintén a megoldást keresi, amikor jelzi, hogy mindössze öt kenyér és két hal van egy fiúnál, de ő is tudja, hogy ez amennyiség rendkívül kevés. Jézus azonban egészen más megoldást talál, a kevés kenyeret megszaporítva jóllakatja a nagyszámú tömeget. Az esemény egy csoda. Jézus olyat tesz, amit ember nem képes megtenni. A csoda hatással van az emberekre, mindazokra, akik esznek a megszaporított kenyérből, s ez abban nyilvánul meg, hogy a csodatevőt királlyá akarják tenni. Jézus azonban nem engedi ezt, ezzel jelzi, hogy nem ezért tette a csodát.

Ha külső cselekményeken túl Jézus tettének mozgatórugóját keressük, akkor rögtön észrevesszük, hogy a kenyerek és a halak megszaporítása jel, visszamutató, ugyanakkor előremutató jel. A kenyérszaporítás visszamutat arra az esetre, amikor az ószövetségi választott nép a pusztai vándorlás idején mannát evett, olyan égből hullott kenyeret, amit Istennek köszönhettek. Jézus korában elterjedt volt az a nézed, amely szerint a messiás megismétli a manna csodát és kenyérrel fogja táplálni az éhezőket. Ezt a jelet a nép felismerte és megértette, ezért akarják Jézus királlyá tenni. A történet ugyanakkor előremutató jel is, hiszen az Oltáriszentség, az Eucharisztia előképének tekinthető. Ezt egyértelművé teszi az a tény, hogy a csodát követőn Jézus arról a kenyérről fog beszélni, amelyet ő ad az embereknek, s amelyben önmagát adja eledelül. Ebben a beszédben egyébként Jézus a Mózes idejében történt manna-csodát is megemlíti.

Milyen tanulsága van a kenyérszaporítás csodájának, illetve jelének? Arra érdemes odafigyelnünk, hogy Isten ad nekünk testi és lelki táplálékot. Mégpedig rendkívül bőségesen. János evangélista azzal zárja a kenyérszaporítás elbeszélését, hogy tizenkét kosár maradékot szedtek össze, miután mindenki jóllakott. Nem irodalmi túlzásról itt szó, hanem annak megnyilvánulásáról, hogy mennyire bőkezű az Isten. Bőséggel adja nekünk az igazság tanítását, mint lelki táplálékot, és ajándékként adja nekünk önmagát nekünk Jézus az Oltáriszentségben. Ostoba ember az, aki szomjan hal egy kút mellett, mert fél inni a kút vizéből. És ostoba ember az, aki testileg, lelkileg éhen hal, mert fél elfogadni Jézus ajándékát.

A történet kapcsán azon is érdemes eltűnődnünk, hogy mit adunk Istennek? Mit merünk neki odaadni a magunk szegénységéből? A fiú kezében az öt kenyér csak öt kenyér és nem több. Jézus kezében az öt kenyér többé válik és sok ezer ember jóllakik belőle. És még egy fontos mondanivaló: Soha ne azt nézzük, hogy mi hiányzik, hanem mi áll a rendelkezésünkre. A probléma megoldása soha nem abból születik, hogy azon rágódunk, hogy mennyi dolog hiányzik, nem áll rendelkezésünkre, hanem abból jön a megoldás, ha azt a keveset, amink van, a mindenkor bőkezűen ajándékozó Isten kezébe tesszük nagylelkűen.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Téged keresünk, mert te vagy az Atyához vezető Út. Valahányszor tanúságot teszünk szeretetedről, közelebb kerülünk hozzád. Valahányszor megvalljuk, hogy az Egyházhoz tartozunk, közelebb kerülünk hozzád. Valahányszor megosztjuk kenyerünket az éhezőkkel, közelebb kerülünk hozzád. Valahányszor a gyengék védelmére kelünk, közelebb kerülünk hozzád. Valahányszor szeretettel fordulunk a betegekhez, közelebb kerülünk hozzád. Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: