napi evangelium






Napi evangélium


2012. július 28. - Szombat

Jézus egy alkalommal ezt a példabeszédet mondta a népnek: A mennyek országa hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett földjébe. Amíg azonban az emberek aludtak, eljött ellensége, konkolyt hintett a búza közé, aztán elment.
Amikor felnövekedett a vetés, és már kalászba szökkent, akkor előtűnt a konkoly is. Erre elmentek a szolgák a gazdához, és megkérdezték tőle: „Uram, nemde jó magot vetettél földedbe? Honnét van tehát a konkoly?” Mire a gazda így felelt: „Ellenséges ember cselekedte ezt.”
A szolgák tovább kérdezték: „Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?” Azt válaszolta nekik: „Nem! Nehogy a konkolyt gyomlálva kitépjétek vele együtt a búzát is. Hagyjátok, hadd nőjön fel mindkettő az aratásig! Aratáskor majd megmondom az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, és kössétek kévébe, hogy tűzre kerüljön. A búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!”

Mt 13,24-30


Elmélkedés:

A magvetőről szóló példabeszéd folytatásaként egy újabb hasonlatot mond, amelyben arról beszél, hogy az isteni tanítás jó magja mellett a rossz tanítás konkolya is beférkőzik az emberek szívébe. Figyeljünk meg a szolgák és a gazda bölcsességét! A szolgák okossága abban mutatkozik, meg, hogy meg tudják különböztetni a búzát és a konkolyt. Nem keverik össze a kettőt. Mivel azonban azonnal nekilátnának a gyomlálásnak, szükség van a gazda okosságára is, aki ezt a feladatot későbbre hagyja. Az úr ugyanakkor azt is tudja, hogy kitől származik a rossz mag. Isten jól tudja, hogy a tévedések konkolya bennünket is megkísért. Tudja, hogy üdvözítő szándéka nem az egyetlen erő, amely az emberi lelkekért küzd. A jó és a rossz szétválasztása mindig az aratás urának a feladata.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Jézusom, neked szentelem szívemet, zárd a tiédbe. Szívedben akarok lakni, szíveddel akarok szeretni, szívedben akarok élni. Szívedből akarom meríteni az igazi szeretetet, mely felemészti szívemet: benne erőt, világosságot, kedvet és igazi vigasztalást fogok találni. Jézusom, szívem a te szíved szeretetének oltára legyen, oltár, amelyen magamat neked áldozom. Szemem mindenkor szent sebeidre tekintsen, elmém mindig irgalmadra gondoljon.
Vianney Szent János
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: